Tippek kezdő túrázóknak

AcA magyar nyelv értelmező szótára szerint a „túrázik” meghatározása:

gyalog kedvtelésből, sportolásszerűen hosszabb utat tesz, ill. ezzel van elfoglalva.

Minden bizonnyal számodra is megszokott dolog, hogy egyik lábad a másik elé rakva haladsz előre, vagyis másként mondva sétálsz. Egy kis erőfeszítéssel és edzéssel és edzéssel pedig a nagyobb távolságok megtétele sem jelent akadályt. Annak érdekében viszont, hogy egy valódi túra se váljon tortúrává, összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, kifejezetten kezdők számára. Azt szeretnénk ugyanis, hogy te is élvezd a természetben töltött időt.

Fizikai felkészülés

Igen, sétálni már tudsz. De képes vagy több napon át, hátizsákkal a hátadon, egyenetlen talajon gyalogolni úgy, hogy esténként nem a saját kényelmes ágyadban pihened ki az aznapi megpróbáltatásokat? Ha alaposan felkészülsz az útra, akkor a válasz igen. Enélkül viszont minden bizonnyal nem jársz majd sikerrel.

Tippek kezdő túrázóknak

Próbáld ki a következőket

  • Gyalogolj hátizsákkal a hátadon (egy olyannal, amelyik kényelmes, és megfelelően be van állítva)
  • Törd be a túrabakancsodat
  • Sétálj túrabottal – segít a térded tehermentesítésében a lejtőkön és az emelkedőkön
  • Gyalogolj hosszabb távokat, egymást követő napokon
  • Gyalogolj rendszeresen

Válassz megfelelő útvonalat

A Pacific Crest Trail, a Corsica’s GR20 vagy az Everest Base Camp Trek, esetleg a Kinizsi Százas teljesítménytúra vagy a híres Kör a Börzsönyben jó eséllyel nem a legmegfelelőbb útvonal kezdésként. Nem mintha nem lennél képes ezek teljesítésére. Viszont annak érdekében, hogy a lehető legélvezetesebb legyen az első túrád, mi valami kevésbé megerőltető opciót választanánk a hosszútávú túrák nyitányaként.

Jó tudni!

  • Ha nem szeretnél egy sátrat, hálózsákot és gázfőzőt is cipelni, akkor a szállástól szállásig túrázás számodra a megfelelő megoldás. Előnyei: könnyebb hátizsák, ágyban töltött éjszakák, illetve nem kell főznöd magadra. Hátrányai: mindenképpen végig kell járnod az adott napra kitűzött távot a szállás eléréséhez, ahol ráadásul nem leszel egyedül, továbbá le kell mondanod a „naplemente a sátramból” Instagram-képek posztolásának lehetőségéről is.
  • Egy városban tíz km-t gyalogolni az egy dolog. De ugyanezt a távolságot terepen megtenni már egészen más. Míg egy sík, városi környezetben könnyedén képes vagy 5-6 km/h sebességgel sétálni, addig ez a természetben, hátizsákkal átlagosan 3-4 km/h-ra csökken – vagy akár még ennél is lassabbra, ha az adott útvonalon nagyobbak a szintkülönbségek.
  • Ha már a szintkülönbség szóba került: a könnyebb útvonalakon általában kisebb a szintkülönbség változása, míg a komolyabb kihívást jelentő utakon többet kell kaptatókon felmásznunk, illetve leereszkednünk.
  • Az első két nap és a legutolsó a legnehezebbek – mentálisan és fizikálisan egyaránt. Néhány nap alatt hozzá tudsz szokni a terheléshez, vagyis a rövidebb túra nem feltétlenül jobb is. Mindig beiktathatsz egy-egy pihenőnapot, ha szükségét érzed, s így ráadásul több időt tölthetsz a természetben.

Ha szállástól szállásig túrázol, kezdőként napi 15-20 km megtételét javasoljuk, nagyrészt sík terepen. Ha sátorozásra készülsz, akkor viszont több pihenőt fogsz napközben beiktatni, így naponta 12-17 km-t tudsz megtenni. Ha pedig hegyes-völgyes vidékre tervezed a túrát, akkor napi 10-15 km-rel érdemes számolni.

Tervezés, tervezés, tervezés

Olvass útmutatókat, keress fel online fórumokat, beszélgess azzal a barátoddal, aki már végigtúrázta Ausztriát. Ismerkedj a térképekkel, hiszen nem bízhatod magad mindig a mobilod GPS-ére.

Gondolkodj el az alábbiakon

  • Döntsd el okosan, melyik évszakban indulsz útnak (a tél például nem ideális kezdők számára). A túl sok eső helyi áradásokhoz vezethet, túrautakat is lezárnak ilyenkor, a táborhelyek pedig mocsarassá válnak ebben az időszakban. A túl nagy meleg sem ideális, mivel a hőségben hamarabb elfáradsz, és több liter vízre van szükséged. Nyáron hosszabbak a nappalok, de nagyobb a forróság és a szárazság is, ráadásul gyakrabban érkeznek villámlással járó viharok is. A trópusi égövbe eső területeken óvakodj az esős évszaktól. Ami pedig a legfontosabb: mindig az utolsó pillanatig figyeld az időjárás-előrejelzéseket. Még mindig sokkal egyszerűbb módosítani az útitervedet vagy a hátizsákodba kerülő felszerelések listáját, sőt akár el is halasztani a túrát, mint odakint átvészelni egy komoly vihart.

Öltözz rétegesen!

Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a ruházat megfelelő megválasztása ahhoz, hogy a túrád valóban élvezetes legyen.

Rétegről rétegre

  • Aláöltözet – lehetőség szerint válassz minőségi, például merinói gyapjúból készült, hosszúujjú, illetve hosszúszárú darabokat.
  • Középréteg – póló, lehetőség szerint gyorsan száradó típus könnyű szintetikus anyagból vagy gyapjúból (a gyapjú természetes hőszabályozó, hideg és meleg időben egyaránt hasznos) és nadrág – ideális esetben lecipzározható vagy szellőztethető szárral
  • Hőszigetelő réteg – pehely- vagy szintetikus kabát, az időjárási körülményektől függően. A pehelykabát könnyebb, és rendkívül meleg, a szintetikus viszont jobban funkcionál nedves, párás környezetben.
  • Héjkabát- és nadrág – szükséged lesz egy vízhatlan, de jól szellőző esőkabátra, illetve nadrágra.
  • Kötött és sildes sapka, kesztyű, gyapjúzokni és egy cipzáras felső vagy pulóver

Ha ez mind megvan, úgy húzd magadra vagy éppen vedd le az egyes rétegeket, ahogy szükségét érzed. Ne feledd, ha megállsz pihenni, ne várd meg, amíg fázni kezdesz, mielőtt felvennél egy extra réteget! Olyankor már túl késő. Öltözz fel még azelőtt, hogy dideregni kezdenél. A túlzott izzadást is érdemes megelőzni. A hónalj megizzadása még a túrázás természetes velejárója, de az izzadt hát már mindenképp kerülendő. Ha ez előfordul, az annak az egyértelmű jele, hogy túl sok réteget viselsz éppen! Lassíts, vagy vegyél le valamit!

Tippek kezdő túrázóknak

Maradj egészséges!

  • Elegendő alvásra van szükséged ahhoz, hogy másnap kipihenten folytathasd utadat.
  • Kezeld a kidörzsölődéseket, vízhólyagokat a lábadon még azelőtt, hogy kisebesednének
  • Figyelj a megfelelő folyadékbevitelre – a napi két liter túrázás közben nem elég. Ennek legalább a kétszeresére van szükséged, kánikulában pedig akár a többszörösére is!
  • Bizonyos helyeken a víz nem iható, ilyenkor valamely víztisztító megoldást kell alkalmaznod, amelyekből széles a választék, de a vízfertőtlenítő tabletták a legtöbb esetben megfelelőek.
  • Használj napvédő krémet vagy spray-t, még felhős időben is (a spray könnyebben felvihető, főleg, ha egyedül túrázol).
  • A rehidratáló granulátumok kifejezetten hasznosak, ráadásul ezekkel egy kis ízt adhatsz az ivóvizednek.
  • Egyél rendesen, minőségi ételeket. Igen, egy szelet csokiban tényleg van energia (és nagyon finom), de tésztára, diófélékre és zöldségekre is szükséged van. A szárított húsokkal (pl. beef jerky) és a kemény sajtokkal finomabbá és kalóriadúsabbá teheted az ételeidet, ráadásul ezektől nem lesz túl nehéz a hátizsákod sem.
  • Legyen nálad mindig elsősegélycsomag, benne fájdalomcsillapítóval, ragtapaszokkal, kötszerrel, gyulladáscsökkentőkkel, hasfogó gyógyszerrel, antihisztamin-krémmel és egy kisollóval. Kést is érdemes magaddal vinni.

Pihenés, étkezés, folyadékpótlás

A rövid, de gyakori pihenők a legjobbak a hosszú túrák során, egy valamivel hosszabb ebédszünet beiktatásával. Óránként öt perc pihenőt javasolunk. Ezt használd ki arra, hogy leülsz, leveszed a hátizsákodat, iszol némi vizet, és harapsz egy kis snacket. Ne kezdj hosszas falatozásba, és ne idd meg mind az egy liter vizet a kulacsodból ilyenkor. Ha nagyon éhes és szomjas vagy, akkor iktasd be a hosszabb ebédszünetet, és adj magadnak egy kis pihenőt.

Ne tervezz hatnál több túrával töltött órát egy napra, amíg kezdő vagy. Igyekezz korán indulni, nehogy a nap végén kelljen sietni, hogy még sötétedés előtt elérd a szálláshelyed!

Érezd jól magad, de ne zavarj másokat!

Tartsd be az alábbi illemszabályokat, hogy a túrázás mindenki számára maradandó, csodás élmény legyen:

  • Adj utat a hegynek felfelé túrázóknak
  • Ne szemetelj! Amit magaddal tudtál hozni, azt haza is tudod vinni. A hulladék nemcsak csúf látvány, de káros is az élővilágra, a növényekre és az állatokra egyaránt.
  • A túrázok elengedik a kerékpárosokat, és mindketten utat adnak a lovasoknak.
  • Tudjuk, hogy egy-egy szép kilátóhelyen egyszerűen nem tudsz betelni a látvánnyal, de ezt nem szükséges hangos kiabálással a világ tudtára adni. És senki, de senki nem szereti azokat a sátorozó társaságokat, akik hajnali három óráig hallgatnak hangos zenét.
  • Tiszteld a vadvilágot, és ne közelíts az állatokhoz, főleg ne etesd őket!
  • Ne térj le a kijelölt turistautakról, hogy ezzel is hozzájárulj a talajerózió csökkentéséhez!
  • A turistautakon sok más túrázóval osztozunk, ezért ha nagyobb társasággal járjátok a természetet, haladjatok libasorban!
  • A kutyádat mindig pórázon vezesd!
  • Ha „hív a természet”, távolodj el körülbelül 50-75 méterre a turistaúttól, és ott végezd el a dolgod, a végterméket pedig a WC-papírral együtt ásd el!