Your browser does not support HTML5 video.
A Balaton-felvidék a Balaton északi partján, nyugati-keleti irányban húzódó fennsík, két gyöngyszeme a Pannon-tenger egykori öblében elterülő festői Káli-medence, és a káprázatos tanúhegyeket felsorakoztató Tapolcai-medence. A különleges domborzati formáknak, a kőtengereknek, a tanúhegyeknek és bazalt formációknak helyet adó vulkanikus lankák között számos borászat lelt otthonra. A tanúhegyek tetejéről és a számos kilátó mindegyikéből páratlan panoráma tárul a csillogó Balaton vizére.
A túra Kislőd mellett, a Sobri Jóska kalandparkban kezdődik, ahová a hagyományoknak megfelelően már vasárnap, az úgynevezett nulladik napon meg kell érkezni. Érdemes minél hamarabb odaérni, hiszen a park számos szórakozási lehetőséget kínál, többek között a közel 1 km hosszú megazipline-t is kipróbálhatjuk a szomszédos hegytetőről. A túra a kék tanösvény jelzésen indul, ahol megismerkedhetünk a környék élővilágával. Az ösvény az Úrkút mellett található Csárda-hegyre vezet, ahol kívül-belül bejárhatjuk az őskarsztnak nevezett, fokozottan védett geológiai értékű régi bánya tárnáit. Az útvonal egy szakaszon az országos kék jelzésen halad tovább, majd a kék kereszt jelzésen élesen jobbra kanyarodva a Kab-hegyi bazalt földtani tanösvények vidékére érkezik. Ezen a szakaszon vulkáni kőzetekből álló geológiai csodákat láthatunk. Érdemes felkeresni az Öreg Köves-barlangot, a Torma-rétet és a Nyírtó zsombékjait is. Az út innen a Padragkúti országúthoz vezet, ahol elérjük az ellenőrzőpontot. Az ellenőrzőpontot elhagyva egy jelzetlen ösvényen folytatjuk utunkat a Halimbai bauxit tanösvényhez, ahol bejárhatjuk a felhagyott bauxitbánya bauxit lencséjét. A tanösvényen áthaladva a vörös talajon olyan érzésünk támadhat, mintha a Marson járnánk. A bánya bejárása után az út az Atibor-hegyre vezet, ahol a Négyszögletű Kerek Erdő mellett kellemesen megpihenhetünk. A fűben ülve gyönyörködhetünk a kilátásban. A pihenő után utunk Taliándörögdre ereszkedik, ahol a táborba érkezés előtt megtekinthetjük a középkori templomromot. Táborunk a falu szélén található Napfény kempingben lesz.
Sobri kalandpark - Úrkút - Ajkai földtani tanösvények - Halimbai bauxit földtani tanösvények - Taliándörögd
24,4 km
Szintemelkedés: 482 m | Ereszkedés: 520 m
A tábort elhagyva végig sétálunk Taliándörögd főutcáján, majd a sárga jelzésen, egy erdészeti úton, Ráskópusztát érintve a Bondoró-hegy erdőségein haladunk keresztül. Az erdő túlsó végén Monostorapáti határába érkezünk, de a faluba nem kell bemennünk: az erdő szélén jobbra kanyarodva a Hegyesdi tanösvényhez csatlakozunk, és elérjük Hegyesd lábát. Itt találjuk a napi ellenőrzőpontot. A hegytetőről káprázatos körpanoráma nyílik a Balaton-felvidékre és a Bakony déli oldalára. A hegyről leereszkedve a sárga jelzésen Diszelbe érkezünk, ahol érdemes pihenőt tartani, és a helyi fogadóban felfrissülni, illetve feltölteni a kulacsunkat. Az ösvény csatlakozik a kék sáv jelzéshez, és felkapaszkodik a Csobánc csúcsára, ahol a kilátás mellett a vár romjait is megtekinthetjük. Továbbra is a kék sáv jelzést követve ereszkedünk le a hegyről Káptalantótiba. A falu túlsó végén, a Sabar-hegy oldalában találjuk meg táborunkat a Sabar Borház birtokán.
Taliándörögd - Monostorapáti - Hegyesd - Diszel - Csobánc - Káptalantóti
23 km
Szintemelkedés: 456 m | Ereszkedés: 556 m
A tábort elhagyva a kék rom jelzésen először a Sabar templomromot látogatjuk meg, majd felmászunk a Kopasz-hegyre. Innen is gyönyörű a kilátás. Már látszanak a hegy lábánál Mindszentkálla házai, ahová egy hosszú lépcsőn ereszkedünk le. A Káli Kapocs egy kihagyhatatlan frissítőpont, az ösvény éppen ide vezet. A kék négyzet jelzést, majd a Szent Jakab zarándokút jeleit követve hagyjuk el a falut, ez Szentimrepusztát érintve a Szentbékkállai Kőtenger szélére visz, ahol az ellenőrzőpont lesz. A Kőtengert körbejárva a kék jelzésen érkezünk meg Szentbékkállára. Innen a sárga háromszög jelzést kell követni, amely egy fokozottan védett erdőben kapaszkodik fel egy megszilárdult bazaltláva-formációra, a Keleményes-kőre. Csodás kilátópont nyílik innen a Káli-medencére. Nincs már messze a Fekete-hegyi Eötvös Károly-kilátó sem, amelyet egy tágas hegyi réten át érünk el. Erről a pontról láthatjuk az összes tanúhegyet, a Balatont és a Nivegy-völgyet is. A kilátótól a Fekete-hegyi tavak, a Monostori- és a Kálomis-tó környéki tanösvényeken haladunk, a fennsík másik végén a Király-kőhöz érkezünk. A tetejéről a Művészetek Völgye és Kapolcs tárul elénk. A faluban a Malom-sziget szélére érkezünk, majd a völgyben az Eger-víz patak mentén, a malom tanösvényen érjük el Csórompusztát.
Káptalantóti - Kopasz-hegy - Mindszentkálla - Kőtenger - Szentbékkálla - Fekete-hegy - Monostori-tó - Kálomis-tó - Királykő - Kapolcs - Csórompuszta
21,4 km
Szintemelkedés: 565 m | Ereszkedés: 494 m
A tábort Vigántpetend felé hagyjuk el. A falu szélén álló templom mellől induló erdészeti úton jutunk el az Öreg-erdőbe, ahol több tanösvényt is találunk. A sárga és a zöld tanösvény jelzés a Hamuházi-forráshoz vezet, ahol kényelmes pihenőpadok és hűs vizű forrás vár minket. A Hamuházi-réttől a kék és zöld sáv jelzésen haladunk észak felé a Csicsói erdészház mellett, míg el nem érjük a Tálodi-erdőt. A tálodi kolostorrom mellett ismét vizet vehetünk a Tálodi-forrásból. A kék jelzésen érdemes felfedezni a Szent Mihály kolostorromot, ahol Kinizsi Pál síremlékét is láthatjuk. Az út innen Nagyvázsonyba vezet, ahol a Kinizsi vár melletti téren találjuk az ellenőrzőpontot. A vártól a zöld jelzésen kell dél felé haladni Nemesleányfaluba. Érdemes figyelni a szalagozást, mert innen jelzetlen szakasz következik: a szántóföldön kell áthaladnunk, míg meg nem érkezünk a mencshelyi táborba. Erről a szakaszról visszatekintve láthatjuk a Kab-hegyet és a rajta magasodó adótornyot.
Csórompuszta - Öreg-erdő - Csicsói-erdő - Tálodi-erdő - Nagyvázsony - Mencshely
19,1 km
Szintemelkedés: 380 m | Ereszkedés: 248 m
Mencshelytől délre magasodik a Halom-hegy, amely ugyanolyan vulkáni tanúhegy, mint a Tapolcai-medence hegyei. A nap első célpontja a tetején lévő Kossuth-kilátó. A tanösvény információs tábláiról tájékozódhatunk a hegy keletkezéséről. A hegyről lefelé a sárga kereszt jelzést kell követni, amely a Kis-Dörgicsei templomromhoz vezet. A falu szélén a sárga sáv jobb oldali ágán haladjunk tovább. A Kű-völgy következik, amely egy rövid, szurdokszerű völgy, falain sziklamászó gyakorlópályák találhatók. A völgy másik végén Dörgicsére érünk a Boldogasszony templomromnál. A faluban nyugat felé a piros rom jelzést kell követni, amely a következő dombon a Szent Balázs templomromhoz vezet, ahol az ellenőrzőpont fogad. Két zarándokút, a Szent Jakab és a Mária-út vezet innen tovább, a szőlők között Tagyonra érkezünk. A két zarándokút rávezet az országos kék jelzésre, ezen haladunk tovább a szőlőültetvények között, míg el nem érjük a Hegyestűt és a geológiai látogatóközpontot. Feltétlenül másszunk fel a tetejére, mert nagyon szép a kilátás a Balatonra. A sárga jelzésen jutunk le a hegyről, amely Zánkára vezet. A házak közé érve a Rózsa utcán végigsétálva érkezünk meg a Vándortúra céljába, a Tenger-szem Lovaspanzióba.
Mencshely - Halom-hegy - Kis-Dörgicsei templomrom - Kű-völgy - Dörgicse - Szent Balázs templomrom - Tagyon - Hegyestű - Zánka
19,5 km
Szintemelkedés: 317 m | Ereszkedés: 495 m
Kíváncsi vagy rá milyen volt a Vándortúra a Balaton-felvidéken? Vagy csak újra átélnéd az élményt? Nézd meg a 2022-ben készült összefoglaló videónkat!