Gyakran Ismételt Kérdések

A túráról általában

K: Mi a Fjällräven?

V:A Fjällräven svéd kifejezés, magyarul sarki rókát jelent, valamint egy túrafelszereléseket gyártó és forgalmazó cég neve is egyben. A Fjällräven Vándortúra névadó fő támogatója. Ennek a cégnek a története 1950-ben kezdődik, amikor az akkor éppen 14 éves Åke Nordin – a Fjällräven alapítója – Örnsköldsvikből (észak Svédország) egy hegyi túrára indult volna, de nem volt megelégedve az akkoriban kapható hátizsákokkal. Akkor határozta el, hogy olyan felszereléseket fog tervezni és fejleszteni, amelyek igazán tartósak és felhasználóbarátok. Pár év múlva nagyon sok újítás, fejlesztés a túra piacon már neki volt köszönhető. Mint pl. az első duplafalú sátor ötlete. Åke Nordin fontosnak tartotta továbbá hogy a 60-es évek svéd lakosságát kimozdítsa az akkoriban komoly szociális problémákat okozó depresszióból. Az első Fjällräven Classic vándortúra megszervezésével tömegek indultak ki a természetbe a négy fal közül, egy igazán egyszerű megoldást kínálva erre a komoly társadalmi válságra. Manapság a Fjällräven egyet jelent a környezettudatos kereskedelemmel, tartós túrafelszerelések gyártásával valamint olyan túrák, illetve kirándulások szervezésével, amelyekkel segíti az emberek természethez való visszatalálását. Immáron már nem csak Svédországban, hanem itt Magyarországon is.

K: Ez egy teljesítmény túra?

V: Nem, sokkal inkább egy élménytúra, amellyel a vándortúrázás hagyományait szeretnénk újjáéleszteni Magyarországon. Ezzel együtt vannak időbeli keretek, amelyek betartásával tudsz csak végigmenni a kijelölt útvonalon.

K: Miért érdemes részt venni a Fjällräven Vándortúrán?

V: Minden pillanat, amit az ember a természettel és egyúttal önmagával tölthet, igazi ajándék. Viszont több napra, több éjszakára belevetni magad a természetbe, sátorozni olyan meghatározó élmény, ami nemcsak testi, lelki, de szellemi megújulást is ad. Nem beszélve arról, hogy óriási buli és folyamatos sport a legjobb edzőteremben! Ragyogó helyeket, hazánk meseszép, védett tájait láthatod. Ha kipróbálnád a vándortúrázást, de egyedül még nem mersz bele vágni, tarts velünk!

K: Kik jönnek még a túrára?

V: Te, a régi és az új barátaid. Bízunk benne, hogy minél több természetbarát, felfedező lelkű, szabadságvágyó embernek tudunk emlékezetes nyári kalandot nyújtani.

K: Benne leszek a TV-ben (vagy más médiában)?

V: Igen, előfordulhat, mert a túráról kép és hanganyag készül.

K: Egyéb, felmerülő kérdéseimmel kihez fordulhatok?

V: A szervezőkhöz a megadott elérhetőségek bármelyikén.

K: Futva is teljesíthetem a távot?

V: Igen, akár futva, akár békaügetésben vagy pókmászásban is. Az a fontos, hogy minden naphoz adott táv tartozik és minden résztvevő szállása esténként azonos helyen van, a napi távot mindenki a saját tempójában teljesítheti.

K: Ez egy verseny? Mit kap a győztes?

V: A Fjällräven Vándortúra nem verseny. De minden teljesítőt megajándékozunk egy felvarróval.

Jelentkezés

K: Van részletfizetési lehetőség?

V: Nincs, részletfizetési lehetőséget nem tudunk biztosítani.

K: Lehet-e menet közben csatlakozni a túrához?

V: Sajnos ez nem megoldható.

K: Mennyi a regisztrációs díj?

V: 2024-ben 90 000 Ft.